Kovács Gergely
írása Pio atya és Mindszenty József kapcsolatáról 2016. február 10.
„Pio atya
és Mindszenty atya lelki találkozása, az irgalmasság szentévében is” – címmel
közli Kovács Gergely, a Mindszenty Alapítvány munkatársa, Mindszenty bíboros
szenttéavatási eljárásának viceposztulátora írását a Vatikáni Rádió.
Pio atya
tisztelőit megosztotta, hogy szabad volt-e a testereklyéjét Rómába vinni, hiszen
zarándokolni a szentekhez szoktunk, nem pedig fordítva. Ereklyék átvitele,
körülhordozása nem ritka hazánkban sem, gondoljunk a Szent Jobb országjárásaira
vagy akár a Szent Korona esztergomi „látogatására” 2001-ben. Bosco Szent János
ereklyéje is gyakran útra kel Torinóból, annak is test formája van, pedig csak
egy ereklyetartó a biztonságos fémtokba rejtett kézereklyéje számára. Szent Pio
atya teljes testi valójában érkezett most Rómába, hogy jelenlétével még jobban
segítse az irgalmasság szentéve nagyon fontos üzeneteinek elmélyítését.
Pio atyától nem voltak
idegenek a különleges látogatások. Ma már széles körben ismert, hogy
szenttéavatási aktái közt több mint száz esetet jegyeztek fel testének kegyelmi
megkettőződéseiről, az úgynevezett bilokációkról. Ezért úgy érzem, hogy nem
idegen az ő lelkiségétől ez a mostani római látogatás sem, szépen beleillik az ő
hitet ébresztő missziójába, amit életében és halála után is gyakorol.
A mediterrán országokban nem
ritka a szentek épen maradt testének vagy viasszal burkolt csontereklyéinek
oltárba helyezése. Fontos tudnunk, hogy ez nem valamiféle halottkultusz, nem egy
túlzó gyászszertartás, nem hatásvadászat a részükről. Ők ezzel a szentté
avatások leglényegesebb üzenetét szemlélik nap mint nap templomaikban: a
feltámadás és az örök élet diadalát a halál felett, és az egymás iránti szeretet
és a szeretetgyakorlás múlhatatlanságát.
A napokban ünnepeljük Isten
szolgája Mindszenty József bíborossá kreálásának 70. évfordulóját (XII. Piusz
pápa 1946. február 21-én nevezte ki bíborossá – a szerk.), a történelmi eseményt
a Római Magyar Akadémián az itáliai főlelkész és a szentszéki magyar
nagykövetség szervezésében kamarakiállítás fogja felidézni. Örvendetes ez az
időbeli egybeesés, mintha Rómában újra találkozna egymással Pio atya és
Mindszenty József megannyi közös vonást hordozó szellemisége.
Amikor XVI. Benedek pápa San Giovanni Rotondóban, Pio atya új kegytemplomában
járt, hosszan elidőzött annál a gyönyörű mozaikképnél, amely Pio atya börtönbeli
bilokációját ábrázolja Mindszenty bíborosnál. A mozaikkészítő – P. Marko Ivan
Rupnik jezsuita szerzetes, akinek az irgalmasság éve mély értelmű logóját is
köszönhetjük – azért választotta a sok bilokáció közül éppen ezt az esetet, mert
„elállt a szava”, amikor a szenttéavatási aktákban először elolvasta. Ahogy
személyesen mesélt erről: „Ez teológiailag különbözött az összes többitől. Pio
atya maga vallotta be, hogy többször is meglátogatta ezen a kegyelmi úton a
magyar prímást, de az egyik ilyen alkalommal magával vihette a szentmise
bemutatásához szükséges kellékeket, ami első olvasásra felfoghatatlannak tűnt.
Hiszen a bilokáció a Szentléleknek a feltámadásba vetett hit megerősítését
szolgáló kegyelmi adománya, a feltámadásra rendelt test kettős megjelenése, nem
pedig tárgyaké. Kiderült az aktákból, hogy a bíboros nagyon szeretett volna
szentmisét bemutatni, de fogva tartói ezt megtiltották neki. A különleges tehát
az, hogy Pio atya elvihette az Eucharisztiához szükséges anyagokat is.” (Rupnik
atya azt is megemlítette, hogy fiatalkorában részt vett Mindszenty bíboros egy
londoni szentmiséjén, ami nagy hatással volt rá.)
Erdő Péter bíboros
kívánságára az esztergomi Prímási Levéltár igazgatója utánajárt annak, hogy
Mindszenty atya részéről is megerősítést nyert-e ez a különleges lelki
találkozásélmény (Hegedűs András: Pio atya látogatása a bebörtönzött Mindszenty
bíborosnál; Magyar Sion. Új folyam, VII/XLIX. 2013/2. sz., 205–215. o.). Az Il
Tempo olasz folyóirat hasábjain Francobaldo Chiocci 1971-ben, Mindszenty József
Rómába utazása alkalmával így írt: „Egy ideje a garganói kapucinus és a
budapesti »élve eltemetett« közti csodálatos kapcsolatról terjednek a legendák.
Egyes hírek bilokációra céloznak, mintha a szentség hírében elhunyt szerzetes
Magyarországra ment volna, hogy a bíborosnak vigasztalást vigyen, akire Pio atya
mint a meg nem alkuvó egyház példájára mutatott rá.” Az újságírót nagyon
érdekelte az eset, ezért közvetlenül Mindszenty atyától szerzett rá
bizonyosságot. A bíboros „azt mondta nekem: »Olvastam Pio atya műveiről,
imáiról, szenvedéseiről. Nagyon hálás vagyok neki, amiért az Úrhoz fohászkodott
oltalmamért, hálás vagyok a gondolataiért, a közelségéért és a megbecsüléséért.
Gratias ago pro eo naturaliter…« És nemcsak »naturaliter«. Mindszenty bíboros a
következőket fűzte hozzá szó szerint: »Annál is inkább, mivel Pio atya
természetfeletti módon (!) mindig segített engem mindazokban a nagy
szenvedésekben, amelyeket az Úrért és népemért el kellett viselnem.«”
Mindszenty atya nagyon
őszinte ember volt, nem akart valótlant nyilatkozni egy újságírónak sem, ezzel a
mondatával és szóhasználatával egyértelműen a közös természetfeletti élményükre
utalt.
Helyesen állapítja meg ezért
a témának szentelt tanulmány szerzője, hogy amennyit ebből a lelki-kegyelmi
eseményből a történettudomány rekonstruálni képes, azt sikerült felderíteni és
hiteles forrásokkal dokumentálni. Amit pedig nem, az meghaladja emberi
tudásunkat és képességeinket. Olyan ez, mint a régi ereklyék hitelességének
tudományos vizsgálata: amennyiben az orvostudományok igazolják a korát, a
történettudomány pedig képes rekonstruálni az ereklye történetét és
tiszteletének folyamatosságát, ez elegendő „erkölcsi” bizonyosság az ereklye
tudományos hitelességének megállapításához.
Természetesen Pio atya
Mindszenty atyánál tett bilokációjának hite nem szükséges az üdvösségünkhöz, ám
aki hitelt ad az ő szavuknak, bátran osztozhat az ő közös lelki élményükben ma
is, és nem csak Rómában. E kegyelmi esemény lényege ugyanis a tér és az idő
feletti diadal: Isten Országának eljövetele, amit akkor elővételezett számukra a
bilokáció, és ennek szemlélésével a mi örök életbe vetett hitünk is megerősítést
nyer.
Érdekes kérdés, hogy pontosan
mikor és hol történt ez a bilokáció? Rupnik atya mozaikképe San Giovanni
Rotondóban 1956-ra teszi az eseményt, ez az év szerepel Mindszenty atya
rabruháján, de ez inkább szimbolikus mint valóságos évszám. A hercegprímás
valódi kiszabadulását jelzi, melynek idén szintén a kerek évfordulóját fogjuk
megünnepelni.
A Pio atya szenttéavatási
aktáiban említett 1956-os év az ’50-es évek mellett szól annál is inkább, mert
egy hasonló csehszlovákiai bilokációjára 1951-ben került sor. A datálást
közvetett módon Mindszenty bíboros közlése segíti. Emlékirataiban beszámol
arról, hogy kilenc hónap után először 1950-ben, Jézus Szíve napján misézhetett.
A két adatot egymás mellé helyezve a bilokáció az 1950. január 1-jétől június
16-ig terjedő időszakban történhetett, amikor a hercegprímást a budapesti Conti
utcai börtönben őrizték.
2013-ban ezért kezdeményezte
a Mindszenty Alapítvány, hogy itt, a leghosszabb ideig (1949. szeptember 27. –
1954. május 13.) lakott – és akkoriban szigorú államtitokként kezelt – börtön
előtti tér vegye fel az ő nevét, ez tavaly meg is történt, és közadakozásból
állítsuk fel ezen a Mindszenty József téren a Pio atyához fűződő lelki
találkozás emlékhelyét. A tervet felkarolta a helyi önkormányzat is, melynek
eredményeként nagy reményeink vannak, hogy idén őszre megvalósulhat a
„legkülönlegesebb bilokáció” budapest-józsefvárosi emlékműve.
Izgalmasan alakul a közös
művészi ábrázolásuk, sokszor felidézi bennem azt a kettős élményt, melyben
tavaly nyáron San Giovanni Rotondóban lehetett részem. Ott találkozhattam
először Pio atya testereklyéjével, amire évek óta vágytam. Arca olyan mély
benyomást tett rám és a zarándoktársakra, hogy élménybeszámolóink visszatérő
mondatai ezek voltak: „olyan, mint aki alszik”, „olyan, mintha élne, lélegezne”,
„mintha dobogna a szíve”, „olyan, mintha felém akarná fordítani a tekintetét”.
Közös mozaikképük előtt
imádkoztunk, énekeltünk. Hálát adtunk, és kértük Mindszenty atya mielőbbi
boldoggá avatásának isteni ajándékát. Ismertek már bennünket a templomőrök:
„Tudjuk, jöttök ehhez a ti »plébánosotokhoz«”. Nem tiltakoztunk, mert Mindszenty
bíboros tényleg olyan, mintha a mi kedves plébánosunk lenne. Az ő arca is épen
várja esztergomi nyughelyén, hogy megláthassuk és megcsodálhassuk. Mert a
szentek halottnak tűnő arcai szépek és elevenek. Rajtuk keresztül az éltető
Isten fordul felénk és biztatón mosolyog ránk…
|