„Ötven évig viseled sebeimet, azután hozzám jössz...”
Pietrelcinai Szent Pio atya 2017. szeptember 23.
Pio atya Francesco néven, kisbirtokos szülők hét gyermeke közül a negyedikként
született az olaszországi Pietrelcinában 1887. május 25-én. Már kisgyermekként
részt vett a gazdaság körüli munkában. A bárányok őrzése közben gyakran látott
egy szakállas szerzetest, aki adományokat gyűjtött. A kisfiú elhatározta, ő is
olyan szerzetes lesz, akinek szakálla van. Szívesen időzött az Angyalok
Királynéja-templomban, amikor egyedül volt, a rózsafüzért imádkozta.
Ötéves volt, amikor egy nyári délután a Szent Anna-templomban megjelent neki
Jézus Szentséges Szíve. Ettől kezdve rendszeresen voltak látomásai, őrangyalát
is látta. Nagyon korán fölébredt benne a vágy a Jézus szeretetéért való
szenvedés iránt. Olykor az ágya mellett a földön aludt, párnája egy kő volt. Egy
parasztember tanította meg írni és olvasni, amikor pedig a család megértette,
hogy szerzetes akar lenni, magántanítókra bízták.
1902 decemberében az Úr megmutatta Francescónak, hogy egész élete folyamatos és
kemény harc lesz a sátánnal. Nem sokkal később, 1903. január 5-én éjszaka egy
fenséges, nagyon szép férfi megragadta a kezét, arra buzdítva, hogy vegye föl a
harcot egy félelmetes és igen nagy termetű emberrel; és ezt ígérte neki:
„Segíteni foglak, és nem engedem, hogy legyőzzön, mindig melletted leszek, hogy
te győzd le őt.”
Másnap Francesco Morconéban jelentkezett a kapucinus konventbe. Január 22-én
beöltöztették, és a kapucinusok szokása szerint szülőhelye után a Pio nevet
kapta. Örömmel viselte a noviciátius kemény fegyelmét, és már ekkor elhatározta,
hogy a szenvedésben fölajánlja magát az emberiségért.
1905 decemberében áthelyezték a San Marco La Catolában lévő Szent
Illés-konventbe, majd 1906 áprilisában továbbküldték a Campobasso melletti Szent
Illés-konventbe. Itt tett ünnepélyes fogadalmat 1907. január 27-én, és itt
végezte a gimnáziumot.
A szigorú élet – fűtetlen szobák, mezítláb viselt saru – és az önkéntes
vezeklések hamar megrendítették egészségét, ezért elöljárói hazaküldték
Pietrelcinába gyógyulni és megerősödni. Az év végén aztán a montefuscói
konventben kezdte meg teológiai tanulmányait. 1910. augusztus 10-én szentelték
pappá a beneventói székesegyházban. Szülőfaluja templomában mondta első
szentmiséjét.
Ebben az időben az ördög gyakran és olyan gorombán támadta, hogy ahhoz hasonlót
csak Vianney Szent János életéből ismerünk. Pio azonban megkapta a fölismerés és
a kitartó harc kegyelmét – a kísértőt csak Barbablunak nevezte.
Egy levele szerint 1910-től viselte a láthatatlan stigmákat. 1912. április 18-án
átélte a szívcsere kegyelmét, és megkapta a könnyek adományát is: sokat siratta
a maga és mások bűneit. Idegen nyelvekre az őrangyala tanította. 1918
augusztusában átélte a szív megnyitásának (transverberatio) kegyelmét,
szeptember 20-án pedig megjelentek testén Krisztus látható, vérző sebei, a
stigmák. Az Úr Jézus egyszer azt mondta neki: „Ötven évig viseled sebeimet,
azután hozzám jössz.” Így is lett: pontosan ötven év múlva halt meg, s halála
pillanatában a sebek behegedtek.
A stigmatizáció mellett több más, igazolt rendkívüli jelenség is kísérte Pio
atya életét: a gyónók lelkének, gondolatainak olvasása, bilokáció, rendkívül
magas testhőmérséklet (48 fok), ezenkívül nagyon kellemes, intenzív virágillat
kötődött jelenlétéhez, illetve az általa használt tárgyakhoz.
Az emberek mindeközben keresni kezdték, egyre többen mentek el San Giovanni
Rotondo konventjébe, hogy találkozzanak vele. Ezzel együtt megkezdődtek a
vizsgálatok stigmáinak hitelességéről. A kiküldött orvosok többsége kételkedett,
de egyikük, Festa doktor nyilvánvalóan természetfölötti jelenségnek minősítette
a sebeket. Egy hivatalos vizsgálatot végző egyházi személy ezt a jelentést
küldte Rómába: „Pio atya ördögtől megszállott, s a konvent tagjai csalók
gyülekezete.” Ezért a Szent Officium 1923 nyarán úgy nyilatkozott, hogy a
szerzetessel kapcsolatos dolgokat nem tekinti természetfölöttinek. Ellenségei
még a konventből is el akarták távolíttatni, hogy a zarándoklatoknak véget
vessenek. A környék lakói azonban fölkészültek arra, hogy mindenáron megvédik
őt, s ennek láttán az egyik miniszter személyesen járt közben Merry Del Val
vatikáni államtitkárnál, aki kieszközölte Pio atya maradását. A Szentszék
azonban 1924. június 24-én megtiltotta neki, hogy hívőket fogadjon, gyóntasson
vagy bármi módon kapcsolatot tartson velük. Ezért évekig remetei
elszigeteltségben élt, és teljesen egyedül misézett. Végül azonban XI. Piusz
pápa egy újabb vizsgálat után, 1933-ban visszavonta a korábbi rendelkezéseket.
Pio atya július 16-án misézett újra nyilvánosan, hívők részvételével. Egy év
múlva újrakezdte a gyóntatást is. Ettől kezdve élete a reggeli szentmise után
vég nélküli gyóntatásokból állt.
Már 1925 januárjában megnyitott egy húszágyas kis kórházat a szegény betegek
szenvedésének enyhítésére. A kórház bővítése érdekében aztán 1940-ben gyűjtés
kezdődött: maga Pio atya kezdte az adakozást egy öreg nénitől alamizsnaként
kapott arany tízfrankossal. Az adományokat a magyar származású Kisvárday Károly
patikus kezelte. Amint híre ment a kezdeményezésnek, Itáliából és az egész
világból áradni kezdtek az adományok, olykor több milliós tételekben. Bajocchi
grófnő például, miután Pio atya csodával meggyógyította, egész jövedelmét
rendelkezésére bocsátotta. Az építkezést 1947 májusában kezdték, és végül kilenc
év múlva áldották meg a Casa sollievo della Sofferenzát (a Szenvedés
Enyhítésének Házát).
Pio atya bilokáció révén Mindszenty bíborost is felkereste a börtönben, és
segített neki misézni. Ezt maga mondta el később egyik rendtársának. E
látogatást örökíti meg a San Giovanni Rotondóban Pio atya sírja fölött látható
mozaikalkotás egyik jelenete, amelyet 2009-ben XVI. Benedek pápa áldott meg.
1968. szeptember 20-án ünnepelték Pio atya stigmatizációjának 50. évfordulóját,
22-én, vasárnap tolószékben mondta el utolsó szentmiséjét. A végén az áldásra
föl akart állni, de összeesett. Éjszaka még egyszer meggyónt, kérte a szent
kenetet, s testvérei és a hívők imádsága közben 23-án éjjel 2 óra 30 perckor
meghalt. A konvent templomának kriptájában temették el, temetésén több mint
százezer ember vett részt.
Egy bizonyítottan csodás gyógyulás után II. János Pál pápa 1999. május 2-án
boldoggá, egy újabb gyógyulás után 2002.
június 16-án szentté avatta Pio atyát.
„Pietrelcinai
Szent Pio atya egész életében mind jobban igyekezett hasonlítani a keresztre
feszítettre: mindvégig annak teljes tudatában volt, hogy arra hivatott, egészen
különleges módon legyen a megváltás művének munkatársa. E nélkül a folytonos
keresztre való utalás nélkül nem lehet megérteni az ő életszentségének titkát.
Isten szemében ugyanis a kereszt az üdvösség valódi eszközévé vált, az egész
emberiség számára, az az út, amelyet maga Jézus is ajánl mindazok számára, akik
Őt követni akarják” – fogalmazott a szenttéavatási szentmise homíliájában II.
János Pál pápa.
"Mindenható, örök Isten, te Szent Pio áldozópapnak megadtad azt a kegyelmet,
hogy különleges módon részesedjék Fiad szenvedésében, és papi szolgálata által
megújuljanak közöttünk irgalmasságod csodái. Közbenjárására add, hogy mi is
részt vállaljunk Krisztus szenvedésében, és így feltámadásának dicsőségében is
részesüljünk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten
mindörökkön örökké. Ámen.
|