Pio atya gondolatai az év minden napjára...
Az élete nagy részében az olaszországi San Giovanni Rotondo kapucinus
kolostorában élt és meghalt Szent Pio atya (1887–1968) neve immár fogalommá vált
a katolikus hívők számára; története a XX. század misztikájának önálló fejezete.
A Lazi Könyvkiadó által megjelentetett kötetben az egyháztörténelem egyetlen
stigmatizált papjának bölcsességeit olvashatjuk az év minden napjára.
Pio atyát egész életében foglalkoztatta a kérdés, hogyan válhatunk hasonlóvá a
Megváltó Jézus Krisztushoz. Ehhez mindenekelőtt hagynunk kell Krisztust, hogy
úgy bánjon velünk, ahogyan neki tetszik. Emellett, ha hasonlóvá szeretnénk válni
Jézushoz, „naponta kell elmélkednünk és gondolkodnunk az életéről, mert ezekből
tanuljuk meg értékelni tetteit, és ebből születik meg a hozzá való hasonulás
iránti vágy és az ebben való megerősítés”. Kiemelkedő szerepe van az imának is:
„Imádkozz állhatatosan, bizalommal és nyugodt, békés elmével. Legyünk kitartóak
és állhatatosak az imában, még akkor is, ha nincs hozzá kedvünk. Isten a
szándékot, és nem a kedvet jutalmazza.”
A legnagyobb bűn, amit elkövethetünk, ha megfeledkezünk Istenről. A legfontosabb
dolog pedig a vasárnapi szentmisén való részvételünk, „a legszentebb
Oltáriszentség szeretete és imádása”. Pio atya hirdette:
a világ megmaradhat a Nap nélkül, de szentmise nélkül nem.
A szentáldozás iránti szenvedélyes szeretetéről így írt: „Az Oltáriszentségben
jelen lévő Krisztus magamhoz vétele előtt olyan éhség- és szomjúságérzet van
bennem, amelybe szinte majdnem belehalok. És mivel nem tudok vele nem egyesülni,
a bennem lévő láz arra kényszerít, hogy menjek, és áldozzam az Ő szent
testéből.” Nem elég azonban magunkhoz venni Jézus Krisztus testét, mert bár az
Eucharisztia a szent tökéletesség iránti vágy elérésének legjobb eszköze, „de
azzal a vággyal és elkötelezettséggel kell magunkhoz venni, hogy minden Istennek
nem tetsző dolgot eltávolítunk a szívünkből”.
Pio atya fölteszi a kérdést: Mi a boldogság, ha nem „mindenféle jó birtoklása”,
amely az embert teljesen elégedetté teszi? De vajon van-e a földön olyan ember,
aki tökéletesen boldog? Természetesen nincs. A legfőbb teremtmény ugyanis akkor
lenne az, ha hű maradna Istenéhez. Mivel azonban az ember tele van hibákkal és
bűnökkel, sosem lehet teljesen boldog. „Csak a mennyben érjük el a boldogságot:
ahol már nem fenyeget minket a veszély, hogy elveszítjük Istent, nincs már
szenvedés vagy halál, csak az örök élet Jézus Krisztussal.”
Pio atya számára nem volt kétséges, hogy az Úr „megnyitja a szemünket, és hív
minket”, mi azonban – „saját önös érdekeink miatt” – nem halljuk meg, és nem
válaszolunk a hívására.
Gyarlóságaink, gyengeségeink miatt soha nem szabad elcsüggednünk. „Miután
felismerted, hogy milyen vagy valójában, csüggedés helyett inkább fordítsd a
szívedet Istenhez, valld be őszintén hűtlenségedet és ingatagságodat, és kérd a
segítségét, hogy mindig fogja a kezed, hogy le ne térhess az útról.”
A politikát illetően a múlt század hatvanas éveiben egy palermói szakszervezeti
tag összetűzésbe került a saját lelkiismeretével a munkája során felmerülő
erkölcsi kérdések miatt, ezért Pio atyához fordult, aki azt tanácsolta, hogy
váltson munkát, mert „a politika csak lopásra tanít”. San Giovanni Rotondo szent
életű kapucinus szerzetese úgy írta le korát, „mint az eszmék összekavarodásának
és a tolvajok uralkodásának” időszakát. Egyúttal felhívta a figyelmet: „Isten
azt kéri tőlünk, hogy pontosan tartsuk be a törvényeit és a kötelességeinket,
amelyeket mindannyian elfogadtunk. Ezek megtartásán múlhat ugyanis
tökéletességünk.” Isten ítéletével kapcsolatban pedig leszögezte: „szörnyű, de
ne csüggedjünk, mert irgalma is végtelen”. Mindig bíznunk kell az isteni irgalom
végtelenségében. Még ha a világ összes bűnét követnénk is el, de őszintén
megbánjuk, Jézus ugyanazt mondja nekünk, mint a lábait megmosó és hajával
megszárító bűnbánó asszonynak: „Bocsánatot nyertek bűneid, mert nagyon
szerettél.” Mivel gyarlók vagyunk, naponta vétkezünk, emberi szemszögből nem
érdemlünk bocsánatot, „az Úr az, aki jóságos hozzánk, és végtelen jóságával
megsegít minket, mert mindent megbocsát”.
Minden szentmise bűnbánati részében elmondjuk: „sokszor és sokat vétkeztem, gondolatban, szóban, cselekedetben és mulasztásban…” Pio atya rávilágít: ha keresztény életünket nem tudjuk gondolatainkban, az elme szintjén megvédeni, kereszténységünk darabjaira hull és elhal. Azért vétkezünk, mert gondolkodó lények vagyunk. Pio atya vallotta: „A pokol is egyetlen bűnös gondolatból született.”
Olvashatjuk a kötetben II. Szent János Pál és Ferenc pápa véleményét is Pio
atyáról. A jelenlegi egyházfő emlékeztet rá: Pio atya „megtapasztalta a
szeretetből felajánlott fájdalom nagy titkát. Így egyetlen cseppből az irgalom
széles folyamává vált, amely a kiszáradt lelkeket öntözte, és az élet oázisát
alakította ki mindenhol a világon.” A lengyel pápa pedig leszögezte: „Pio atya
élete és küldetése azt tanúsítja, hogy a szeretettel elfogadott nehézség és
fájdalom az életszentségre vezető úttá válik, amely megnyílik a nagyobb jó
irányába, amit egyedül a mi Urunk tart számon.”
Magyar Kurír |