Renzo Allegri: Pio atya csodái

 

 

         

          Renzo Allegri könyve először 1993-ban jelent meg, olaszul – most pedig, csaknem harminc évvel később magyarul is, a délvidéki Agapé Kiadó gondozásában. A kötetet Szabó Miklós fordította.

 

          A szerző 1984-ben írt már egy könyvet Pio atyáról. Abban a San Giovanni Rotondó-i, stigmatizált kapucinus szerzetes szenvedéseit és erényeit emelte ki. A Pio atya csodái című kötetében viszont a Pietrelcinából származó, már életében szentként tisztelt páter karizmáira fókuszál, azokra a rendkívüli adományokra, amelyeket bőséggel birtokolt, mint a mennyből kapott ajándékokat. Allegri 1967-ben, Pio atya egy évvel később bekövetkezett halála előtti évben kétszer is találkozott vele. Könyvében bőségesen idézi rendtársait, azokat a személyeket, akik részesei vagy szemtanúi voltak csodáinak, és merít a róla szóló, tengernyi dokumentumból. Elsősorban olyan emberek tanúságát gyűjtötte össze, akik társadalmi szerepük és intellektuális felkészültségük miatt kiemelt figyelmet érdemelnek, és csak a legmegbízhatóbb forrásokat használta fel.

         

          Renzo Allegri megállapítja: Pio atya életét megmagyarázhatatlan események kísérték. „Saját magam számára is rejtély vagyok” – ismételte gyakran barátaival beszélgetve az atya. Ötven évig hordozta testén a stigmákat, az eleven és vérző sebeket, melyeket egyetlen orvos és semmiféle gyógyszer sem tudott meggyógyítani. Teste édes parfümillatot árasztott, amely akár ezer kilométer távolságból is érezhető volt. Rendkívüli „utazásokat” tett testéből kilépve, bilokációban. Olvasott az emberek gondolataiban, és ismerte olyan emberek magánéletét, akikkel azelőtt soha nem találkozott. Csodás gyógyításokat végzett. Rendíthetetlen ateisták tértek meg nála teljesen váratlanul. Gyakran borzalmas küzdelmeket vívott a gonosz sötét erőivel, a sátánnal, teste kék-zöld volt ilyenkor. A könyv szerzője megállapítja: „Pio atya olyan ember volt, aki számunkra ismeretlen dimenziókat érintett.” Egyúttal rávilágít: a csoda nem emberi tevékenység eredménye. Az ember nem képes csodát tenni. Ez egyedül Isten számára lehetséges, aki embereket is felhasználhat tervei véghezviteléhez.

         

          Pio atya pontosan tisztában volt ezzel, folyamatosan hangoztatta: a csodákat nem a maga erejéből, hanem Isten kegyelméből hajtja végre.

 

          Már Pio atya életében szárnyra keltek olyan szóbeszédek, hogy gyakran kereste fel bilokációban a keleti tömb országait. Ismert, hogy ezekben az ateista kommunista hatalom elnyomta a vallás minden formáját. Pio atya ott állt Alojzije Stepinac érsek mellett a jugoszláviai bírósági tárgyaláson, Stefan Wyszyński bíboros és lengyelországi követői és különösen Mindszenty József bíboros, hercegprímás mellett. Utóbbi titkára bizalmasan megosztotta egy olasz pappal, hogy Pio atya járt a bíborosnál a budapesti börtönben. Mivel a hercegprímás nagyon szeretett volna misézni, a San Giovanni Rotondó-i szerzetes minden szükséges kelléket eljuttatott neki a fegyházba, segített a szentmise bemutatásában, ministrált, és a végén mindent magával vitt.

 

          Amikor egyik tisztelője azt mondta Pio atyának: „Atyám, szent akarok lenni”, ő így válaszolt: „Jól van, leányom, de tudnod kell, hogy kutya élet az!” A kötet írója kiemeli: Pio atya tudatosan és lelkesen lépett rá az életszentség és a misztikus tapasztalatok útjára. „De hamarosan a saját bőrén tapasztalta meg, milyen szörnyű következményei vannak ennek a döntésnek.

 

          A szent nem egy kiváltságos ember, inkább olyan hős, aki lehetetlen csatákat vív a hétköznapi halandókért.”

 

          A rengeteg tanúvallomás közül, melyek hitelesítik a csodákat, nehéz bármelyiket kiemelni, mégis, közülük hármat ismertetünk.

 

          Egy háborút megjárt százados elmesélte: a csatatéren, egy szörnyű, fegyverropogástól hangos órában, nem messze tőle megszólította egy „sápadt, de kifejező tekintetű” szerzetes, akit soha nem látott, és felszólította, hogy azonnal menjen közel hozzá. Ő elindult felé, de mielőtt odaért volna, azon a helyen, ahol állt, felrobbant egy gránát, és nagy szakadékot nyitott. A kapitány a szerzetes felé fordult, de ő már nem volt ott.

 

          Egy híres divattervező, Martina Ghini évekig szenvedett krónikus tüdőbetegségben, az orvosok már lemondtak róla. Az őt ápoló apácának a főorvos azt mondta, készítse elő a szent olajat az utolsó kenethez, mert már csak néhány óra van hátra. Martina elaludt, és látomása volt: egy virággal teli réten látott egy szakállas szerzetest, aki azt mondta neki: „Ne félj! Imádkozz Jézushoz, és meggyógyulsz.” Felemelte a kezét, és megáldotta Martinát, aki ettől kezdve egyre jobban lett, végül teljesen meggyógyult.

 

          A fizikai gyógyulások mellett hihetetlennek látszó megtérések is történtek Pio atya közbenjárására, elsősorban azt követően, hogy megjelentek testén a stigmák. A genovai Cesare Festa híres ügyvéd volt, megrögzött szabadkőműves, az egyik legnagyobb tisztség viselője. Megalkuvást nem ismerően harcolt a Katolikus Egyház ellen. Pio atyát tisztelő unokatestvére javaslatára elment San Giovanni Rotondóba, azzal az eltökélt szándékkal, hogy leleplezi a csalót. Amikor megérkezett, Pio atya azonnal odalépett hozzá – előtte soha nem látta, nem hallott róla –, és megkérdezte, hogyhogy idejött, szabadkőműves létére. A meglepődött Festa nem titkolta: feladata az, hogy harcoljon az Egyház ellen, de Pio atya csak elmosolyodott. Félrevonultak, és hosszan elbeszélgettek. Végül az ügyvéd azt kérte, hogy Pio atya gyóntassa meg, de ő még korainak tartotta ezt. Egy hét múlva azonban Festa visszament hozzá, már nem tudott meglenni Pio atya lelki közelsége nélkül. Megfogadta a tanácsát, és elzarándokolt Lourdes-ba. Ez hatalmas port kavart. Cesare Festa ettől kezdve a katolikus hit és Pio atya harcos apostola lett.

         

          Renzo Allegri tényként szögezi le: Pio atya földi élete csapások, fizikai, lelki és erkölcsi szenvedések sorozata volt. „Csalónak és szélhámosnak tartották, harcoltak ellene rendtársai, elítélte az Egyház, megalázták öregségében…

 

          Viszontagságai Krisztuséhoz hasonlók, aki gonosztevőként a kereszten végezte.

         

          Pio atya halála után azonban az igazság utat tört magának. Rájöttek, hogy nem volt sem csaló, sem szélhámos. Egyszerűen csak megrágalmazták, ő pedig végtelen türelemmel, rendíthetetlen hittel, lázadozás és zokszó nélkül viselte a vádakat, szenvedéseket, megaláztatásokat.”

 

 

 

Renzo Allegri: Pio atya csodái
Agapé Kiadó, 2021

 

Magyar Kurír

 

VISSZA