"A lángok, amelyek ilyenkor szívemet emésztik…”

 

(Pio atya mélyrehatóan értelmezi keresztényi és szerzetesi hivatását, hogy nap mint nap átélje a húsvéti misztériumot, s ezáltal részt vegyen Jézus üdvözítő küldetésében. A szenvedést nem önmagában, nem önmagáért kívánja, hanem kizárólag annyiban, amennyiben az bensőleg egyesíti Jézussal, és lehetővé teszi, hogy részt vállaljon Krisztus küldetésében. )

 

 

           Szeretett Atyám!

 

           Isten akaratából továbbra is gyengélkedem. De a leggyötrőbbek a hasogató mellkasi fájdalmak. Időnként annyira fáj, hogy úgy érzem, valósággal szét akar szakadni a hátam és a mellkasom. Jézus azonban nem szűnik meg különféleképpen csillapítani szenvedésemet: gyakran szól a szívemhez. Ó, igen, Atyám, milyen jó hozzám Jézus! Mily drága pillanatok ezek! Semmihez sem hasonlítható ez a boldogság, amelyet szinte csak a megpróbáltatás pillanataiban ízleltet meg velem az Úr.

           Ezekben a pillanatokban, amikor az egész világ terhe a vállamra nehezedik, egyre kevésbé kívánok mást, mint szeretni és szenvedni. Igen, atyám, ennyi szenvedés közepette is boldog vagyok, mert úgy érzem, szívem együtt dobog Jézus szívével. Elképzelheti, mily gyönyörűség tölti el a szívet, amely szinte teljes bizonyossággal tudja, hogy Jézus az övé.

           Igaz, rengeteg kísértésnek vagyok kitéve, de remélem, az isteni gondviselés nem engedi, hogy a kísértő csapdájába essem. Az is igaz, hogy Jézus gyakran elrejtőzik, de mit számít; az ön segítségével igyekszem mellette maradni, hiszen ön biztosított, hogy a Szeretet nem hagy el, csupán játszik velem.

           Ó, mennyire vágyom rá, hogy valaki segítsen csillapítani nyugtalanságomat s a lángokat, amelyek ilyenkor szívemet emésztik!

           Kérem, tegye meg, hogy válaszol, ha kedvet érez hozzá; s ha nincs ellenére, kérem, erősítsen meg, hogy helytálló mindaz, amit az eddigiekben feltártam ön előtt.

             Kérem, ajánljon az Úrnak, és áldjon meg!

 

                                                                                 Üdvözlettel:

Fra Pio

Pietrelcina, 1910. szeptember 4.

VISSZA