Pietrelcinai Szent Pio
áldozópap 2016. szeptember 23.
Pio atya életútját idézzük
fel mennyei születésnapján, liturgikus emléknapján, szeptember 23-án.
Pio atya Francesco néven,
kisbirtokos szülők hét gyermeke közül a negyedikként született az olaszországi
Pietrelcinában 1887. május 25-én. Már kisgyermekként részt vett a gazdaság
körüli munkában. A bárányok őrzése közben gyakran látott egy szakállas
szerzetest, aki adományokat gyűjtött. A kisfiú elhatározta, ő is olyan szerzetes
lesz, akinek szakálla van. Szívesen időzött az Angyalok Királynéja-templomban,
amikor egyedül volt, a rózsafüzért imádkozta.
Ötéves volt, amikor egy nyári
délután a Szent Anna-templomban megjelent neki Jézus Szentséges Szíve. Ettől
kezdve rendszeresen voltak látomásai, őrangyalát is látta. Nagyon korán
fölébredt benne a vágy a Jézus szeretetéért való szenvedés iránt. Olykor az ágya
mellett a földön aludt, párnája egy kő volt. Egy parasztember tanította meg írni
és olvasni, amikor pedig a család megértette, hogy szerzetes akar lenni,
magántanítókra bízták.
1902 decemberében az Úr
megmutatta Francescónak, hogy egész élete folyamatos és kemény harc lesz a
sátánnal. Nem sokkal később, 1903. január 5-én éjszaka egy fenséges, nagyon szép
férfi megragadta a kezét, arra buzdítva, hogy vegye föl a harcot egy félelmetes
és igen nagy termetű emberrel; és ezt ígérte neki: „Segíteni foglak, és nem
engedem, hogy legyőzzön, mindig melletted leszek, hogy te győzd le őt.”
Másnap Francesco Morconéban
jelentkezett a kapucinus konventbe. Január 22-én beöltöztették, és a kapucinusok
szokása szerint szülőhelye után a Pio nevet kapta. Örömmel viselte a noviciátius
kemény fegyelmét, és már ekkor elhatározta, hogy a szenvedésben fölajánlja magát
az emberiségért.
1905 decemberében áthelyezték
a San Marco La Catolában lévő Szent Illés-konventbe, majd 1906 áprilisában
továbbküldték a Campobasso melletti Szent Illés-konventbe. Itt tett ünnepélyes
fogadalmat 1907. január 27-én, és itt végezte a gimnáziumot.
A szigorú élet – fűtetlen
szobák, mezítláb viselt saru – és az önkéntes vezeklések hamar megrendítették
egészségét, ezért elöljárói hazaküldték Pietrelcinába gyógyulni és megerősödni.
Az év végén aztán a montefuscói konventben kezdte meg teológiai tanulmányait.
1910. augusztus 10-én szentelték pappá a beneventói székesegyházban. Szülőfaluja
templomában mondta első szentmiséjét.
Ebben az időben az ördög
gyakran és olyan gorombán támadta, hogy ahhoz hasonlót csak Vianney Szent János
életéből ismerünk. Pio azonban megkapta a fölismerés és a kitartó harc kegyelmét
– a kísértőt csak Barbablunak nevezte.
Egészségi állapota miatt elöljárói ismét hazaküldték. Többször visszatért ugyan a konventbe, de rövid idő alatt visszaesett a betegségbe. Végül XV. Benedek pápától 1915 februárjában engedélyt kapott a tartós kolostoron kívüli életre. Pietrelcinában kápláni teendőket, hitoktatást végzett, gyóntatott, ájtatosságokat vezetett. A szentmisét egyre inkább engesztelő áldozatként élte át. Mivel zajlott az első világháború, behívták katonának, de az első vizsgálat után Casertába küldték a katonai kórházba, ahol tüdőbaja miatt elbocsátották.
Elöljárói 1916 februárjában Foggiába,júliusban az
Adriai-tenger partjához közeli San Giovanni Rotondó-i konventbe (itt, Garganóban
jelent meg 492. május 8-án Szent Mihály főangyal) küldték. Itt töltötte aztán
élete hátralévő részét, több mint ötven évet.
Egy levele szerint 1910-től
viselte a láthatatlan stigmákat. 1912. április 18-án átélte a szívcsere
kegyelmét, és megkapta a könnyek adományát is: sokat siratta a maga és mások
bűneit. Idegen nyelvekre az őrangyala tanította. 1918 augusztusában átélte a
szív megnyitásának (transverberatio) kegyelmét, szeptember 20-án pedig
megjelentek testén Krisztus látható, vérző sebei, a stigmák. Az Úr Jézus egyszer
azt mondta neki: „Ötven évig viseled sebeimet, azután hozzám jössz.” Így is
lett: pontosan ötven év múlva halt meg, s halála pillanatában a sebek
behegedtek.
Pio atya július 16-án
misézett újra nyilvánosan, hívők részvételével. Egy év múlva újrakezdte a
gyóntatást is. Ettől kezdve élete a reggeli szentmise után vég nélküli
gyóntatásokból állt.
Már 1925
januárjában megnyitott egy húszágyas kis kórházat a szegény betegek
szenvedésének enyhítésére. A kórház bővítése érdekében aztán 1940-ben gyűjtés
kezdődött: maga Pio atya kezdte az adakozást egy öreg nénitől alamizsnaként
kapott arany tízfrankossal. Az adományokat a magyar származású Kisvárday Károly
patikus kezelte. Amint híre ment a kezdeményezésnek, Itáliából és az egész
világból áradni kezdtek az adományok, olykor több milliós tételekben. Bajocchi
grófnő például, miután Pio atya csodával meggyógyította, egész jövedelmét
rendelkezésére bocsátotta. Az építkezést 1947 májusában kezdték, és végül kilenc
év múlva áldották meg a Casa Sollievo della Sofferenzát (Szenvedés Enyhítésének
Házát).
1968. szeptember 20-án
ünnepelték Pio atya stigmatizációjának 50. évfordulóját, 22-én, vasárnap
tolószékben mondta el utolsó szentmiséjét. A végén az áldásra föl akart állni,
de összeesett. Éjszaka még egyszer meggyónt, kérte a szent kenetet, s testvérei
és a hívők imádsága közben 23-án éjjel 2 óra 30 perckor meghalt. A konvent
templomának kriptájában temették el, temetésén több mint százezer ember vett
részt.
Egy bizonyítottan csodás
gyógyulás után II. János Pál pápa 1999. május 2-án boldoggá, egy újabb gyógyulás
után 2002.
június 16-án szentté avatta Pio
atyát.
„Pietrelcinai Szent Pio atya egész életében mind jobban igyekezett hasonlítani a
keresztre feszítettre: mindvégig annak teljes tudatában volt, hogy arra
hivatott, egészen különleges módon legyen a megváltás művének munkatársa. E
nélkül a folytonos keresztre való utalás nélkül nem lehet megérteni az ő
életszentségének titkát. Isten szemében ugyanis a kereszt az üdvösség valódi
eszközévé vált, az egész emberiség számára, az az út, amelyet maga Jézus is
ajánl mindazok számára, akik Őt követni akarják” – fogalmazott a szenttéavatási
szentmise homíliájában II. János Pál pápa.
"Mindenható, örök Isten, te Szent Pio áldozópapnak megadtad azt a kegyelmet, hogy
különleges módon részesedjék Fiad szenvedésében, és papi szolgálata által
megújuljanak közöttünk irgalmasságod csodái. Közbenjárására add, hogy mi is
részt vállaljunk Krisztus szenvedésében, és így feltámadásának dicsőségében is
részesüljünk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten
mindörökkön örökké. Ámen." (Magyar Kurír
|