II. János Pál pápa szentté avatta Boldog Pio atyát

2002. június 17.

Vatikán: 2002. június 16-án, vasárnap délelőtt a Szent Péter téren bemutatott szentmisén II. János Pál pápa a szentek sorába iktatta Pietrelcinai Boldog Pio atyát.

A régóta várt eseményt a Szent Péter téren és a környező utcákban jelen lévő több mint 300 ezer hívő, valamint a San Giovanni Rotondóban és a kapucinus szerzetes szülőhelyén, Pietrelcinában összegyűlt több tízezer zarándok tapsvihara köszöntötte.

Pio atya szentté avatása hetek óta lázban tartotta Olaszországot. Vannak, akik második Assisi Szent Ferencként tartják számon a kapucinus szerzetest, akinek tisztelete már az egész világon elterjedt. Az 1999-ben történt boldoggá avatás óta ez a tisztelet még csak tovább erősödött.

„A mi Urunk, Jézus Krisztus, Péter és Pál apostolok, valamint saját tekintélyükkel Pietrelcinai Boldog Piót szentnek nyilvánítjuk, és nevét beírjuk a Szentek Könyvébe” – II. János Pál latin nyelven mondott szavaival Pio atya felvételt nyert a katolikus egyház szentjeinek sorába. A szentatya pápasága alatt ő a 246. szentté avatott személy.

A szentté avatásra szokás szerint közvetlenül a bűnbánati szertartás után került sor. José Saraiva Martins bíboros, a Szentté Avatási Kongregáció prefektusa a hívő nép nevében felkérte a pápát, hogy iktassa a szentek sorába Pietrelcinai Boldog Pio atyát. Mielőtt erre sor került volna, a szentatya felhívására az egybegyűltek közösen elimádkozták a Mindenszentek litániáját, ezzel is kifejezve a földi zarándokegyház és az üdvözültek által képviselt diadalmas egyház közösségét, azoknak a közbenjárását kérve, akiknek sorában köszönthetjük most már a szent életű olasz kapucinus szerzetest is.

   A litánia végén a szentatya könyörgést mondott, majd felhangzott a latin nyelvű szentté avatási formula, amelyre a jelenlévők az egész világegyház képviseletében örömmel feleltek: „Ámen!”

A szentté avatás szertartása Saraiva Martins bíborosnak és a szentté avatási ügy posztulátorának a pápához intézett köszönő szavaival zárult, majd a szentmise a dicsőség eléneklésével folytatódott. Az evangélium felolvasására – az egyetemes egyház ősrégi szokása szerint – két nyelven, latinul és görögül került sor. Jóllehet a keleti és a nyugati egyház immár majdnem egy évezrede fájdalmas különváltságban él, mégis együtt kell örvendeniük, amikor egy új szentben Isten kegyelmének és szeretetének diadalát ünnepeljük.

A felajánlás közben a kórus énekelt: „Élő kövek, Krisztussal, az élő kővel – ajánljunk fel Istennek tetsző áldozatot!”, majd felhangzottak a 117. zsoltár szavai: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökkévaló az ő irgalma.” A zsoltáros szavai különösen is aktuálisak voltak ezen a szentmisén, amikor Pio atyára, a gyóntatók példaképére emelte tekintetét az egyház, egy olyan kapucinusra, akinek alakjában Isten örökkévaló irgalma jutott emberi módon kifejezésre.

* * *

„Az én igám édes és az én terhem könnyű” (Mt 11,30). Jézus imént hallott szavai, amelyet a tanítványoknak mondott, segít megértenünk ennek az ünnepélyes szertartásnak a legfontosabb üzenetét. Úgy is érthetjük ezeket a szavakat, mint a ma szentté avatott Pio atya egész létének csodálatos összefoglalását – kezdte homíliáját a pápa.

Az iga evangéliumi képe felidézi azt a sok megpróbáltatást, amivel az alázatos San Giovanni Rotondó-i kapucinus szerzetesnek életében szembe kellett néznie. Ma azt szemlélhetjük benne, hogy milyen édes is Krisztus igája és milyen könnyű is az Ő terhe, ha szeretetteljes hittel hordozzuk azt. Pio atya élete és küldetése azt tanúsítja, hogy a nehézségek és a fájdalom, ha szeretettel fogadjuk el, olyan életúttá válhatnak, amely az életszentség kiváltságában részesül, amely megnyílik egy nagyobb jó irányába, amit egyedül a mi Urunk tart számon.

A pápa idézett a Galatákhoz írt levélből: „Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével” (Gal 6,14), majd így folytatta: vajon nem éppen ez a kereszttel való dicsekvés-e az, ami leginkább felfénylik Pio atya személyiségén keresztül? Mennyire időszerű a kereszt lelkisége, amit ez a pietrelcinai alázatos kapucinus elénk állított? A mi korunknak is arra van szüksége, hogy ezt újra felfedezze, annak érdekében, hogy a szívek megnyílhassanak a remény irányába.

Pietrelcinai Szent Pio atya egész életében mind jobban igyekezett hasonlítani a keresztre feszítettre: mindvégig annak teljes tudatában volt, hogy arra hivatott, egészen különleges módon legyen a megváltás művének munkatársa. Enélkül a folytonos keresztre való utalás nélkül nem lehet megérteni az ő életszentségének titkát. Isten szemében ugyanis a kereszt az üdvösség valódi eszközévé vált, az egész emberiség számára, az az út, amelyet maga Jézus is ajánl mindazok számára, akik Őt követni akarják. „Olyan Isten vagyok, aki irgalmasságot gyakorol” – idézte II. János Pál pápa a Teremtés könyvét (9,23), kiemelve, hogy Pio atya nagylelkű képviselője volt ennek az isteni irgalmasságnak a lelkivezetésben, valamint a bűnbánat és kiengesztelődés szentsége, a gyónás kiszolgáltatása során.

Gyóntatás közben, amely apostolkodásának egyik legfontosabb tevékenysége volt, és amely hívek tömegeit vonzotta a San Giovanni Rotondó-beli szerzetesi konvent gyóntatófülkéjéhez, volt alkalma tanúságot tenni erről az irgalomról – magyarázta a pápa. – Bár látszólagos keménységgel beszélt a hozzá zarándokló hívekkel, ezzel is tudatosítva a bűn súlyosságát és a valódi bűnbánat nélkülözhetetlenségét, mégis a legtöbben megváltoztak, és visszafordultak a rossz útról a szentségi bűnbánat megbocsátó ölelésén keresztül. Példa lehet ez a papok számára, hogy örömmel és buzgósággal teljesítsék ezt a ma is olyannyira fontos szolgálatot, amire a Zsidókhoz írt levél is emlékeztet bennünket.

A szentatya leszögezte: Pio atya apostoli munkájának hatékonysága abban rejlett, hogy lelkisége mélyen Istenben gyökerezett. Bensőséges és állandó egységben élt Istennel, naponta hosszú órákat töltött imádságban. Szerette mondogatni: „Én csak egy szegény szerzetestestvér vagyok, aki imádkozik.” Meg volt győződve arról, hogy az imádság a legjobb fegyver a kezünkben, olyan kulcs, amely megnyitja Isten szívét. Lelkiségének ez az alapvető jellegzetessége folytatódott azokban az imacsoportokban, amelyeket alapított és amelyek az egyháznak és a társadalomnak a szüntelen és hűséges imádság hatalmas szolgálatát ajánlja fel.

Pio atya szüntelen és hűséges imádsága rendkívüli szeretettevékenységgel is párosult, amelynek nyomán megszületett a „Szenvedés Enyhítésének Háza”. Imádság és szeretetgyakorlat, íme, Pietrelcinai Szent Pio atya életének titka – emelte ki homíliájában II. János Pál.

Ezt követően személyes imádságot intézett az új szenthez: „Taníts meg bennünket is imádkozni, könyörgünk hozzád, a szív alázatával, hogy mi is az evangéliumi kicsinyek közé számoltassunk, akiknek az Atya megígérte, hogy feltárja országának titkait! Taníts meg bennünket úgy imádkozni, hogy soha el ne fáradjunk, bár jobban tudod mire van szükségünk, mielőtt még kérésünk megfogalmazódhatott volna! Eszközöld ki számunkra a hit pillantását, hogy képesek legyünk felismerni a szegényekben és a szenvedőkben magának Jézusnak az arcvonásait! Támogass a lelki harc és a próbatétel idején és ha elesünk, tedd, hogy megtapasztaljuk a megbocsátás szentségének örömét! Ajándékozd nekünk a te jámborságodat, amellyel azt a Máriát tisztelted, aki Jézus anyja volt és mindnyájunknak anyja is. Kísérj el bennünket földi zarándokutunkon, amely az örök haza felé tart, amelyet mi is szeretnénk elérni, hogy ott szemlélhessük az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök dicsőségét!”

A szentatya arra is visszaemlékezett a szentté avatáson, hogy abban a kiváltságos helyzetben van, hogy elmondhatja magáról, személyesen is meggyónt a most oltárra emelt Pietrelcinai Szent Pio atyának. (Az eset 1947-ben történt, amikor Karol Wojtyła Rómában tanult és azért utazott el San Giovanni Rotondóba, hogy találkozhasson Pio atyával, akinél szentgyónását is elvégezte. Élő legenda az is, miszerint Pio atya megmondta volna az akkor huszonhét éves fiatalembernek, hogy egyszer majd pápává választják, ezt azonban a Szentatya sohasem erősítette meg – a szerk.)

    Az ünnepélyes szertartás végén a pápa köszöntötte a jelen lévő bíborosokat, érsekeket, püspököket, a kapucinusok legfőbb elöljáróját, Pio atya minden rendtársát és a több százezres zarándoksereget. Egyúttal bejelentette, hogy az új szent kötelező liturgikus ünnepnapja a római naptárban szeptember 23., Szent Pio atya mennyei születésnapja.

A szentatya végül a Szűzanya és Pietrelcinai Szent Pio közbenjárását kérve oltalmukba ajánlotta az új évezred elején az egész egyház életszentség felé vezető zarándokútját, majd elimádkozta az Úrangyalát. (VR/MK)