Hogyan beszélgessünk Istennel?
„...Az ima szent ajándéka, gyermekem, az
Üdvözítő kezében van, és minél inkább kiüresíted
majd önmagadat, vagyis minél inkább
megszabadulsz egyéni hajlamaidtól, és minden
testi köteléktől - belegyökerezve ugyanakkor a
szent alázatosságba -, annál inkább megadja majd
ezt az ajándékot szívednek. Sok türelemmel ki
kell tehát tartanod az elmélkedés szent
gyakorlatában, és meg kell elégedned, ha apró
lépésekben haladsz előre addig, míg lábaid a
futásra alkalmasak lesznek, vagy - még inkább -
amíg szárnyakat kapsz, hogy repülhess. Nagy
szeretettel alázd meg magad Istennel és
embertársaiddal szemben, mert Isten csak azokhoz
szól, akik nagyon alázatosan viselkednek Előtte.
Mindamellett annak igazi okát, hogy nem
mindig jutsz el a helyes elmélkedéshez, a
következőkben látom, s nem hinném, hogy
csalódnék: Valamiféle izgatottsággal,
nyugtalansággal és szorongással kezdel hozzá az
elmélkedéshez, és makacsul törekszel arra, hogy
olyan témát találj, mely lelkedet elégedetté
teszi és megvigasztalja. Nos, hát ez elegendő
ok, hogy ne találd meg, amit keresel, s
ilyenformán se lelked, se szíved ne legyen elég
szabad ahhoz, hogy az elmélkedésed tárgyát
képező igazságra összpontosítsa figyelmét. Tudd
meg, leányom, hogy ha valaki túl nagy sietséggel
és lázas izgalommal keres egy elvesztett
tárgyat, még ha kezével érintené is, vagy
százszor szeme elé kerülne: akkor sem fogja
észrevenni! Ez a haszontalan aggodalom csak a
szellemet fárasztja, és gondolkodásodat teljesen
képtelenné teszi arra, hogy az elmélkedés egyes
pontjainál elidőzzél; következménye aztán valami
hidegség és eltompultság, mindenekelőtt az
érzelmi világban. Erre a bajra csak egy
orvosságot ismerek: űzd el a nyugtalanságot,
mert ez egyike a legfélelmetesebb csapdáknak az
igazi erény számára és az igazi lelki életre
nézve; azzal az ürüggyel, hogy fel akarja
melegíteni a lelket, inkább elhidegíti, s csak
azért készteti futásra, hogy felbuktassa…
